MAOT - Magyar Akupunktúra Orvosok Társasága
Keleti módszerek a modern orvostudományban

Beköszöntő
XXV. MAOT Kongresszus

Ezen belül a IV. Sino - Magyar Orvosi Fórum CAMbrella projekt EU) magyar munkacsoport ülése

Tisztelt Kollégák, Barátok!
A MAOT sok megpróbáltatással járó, harcos történetében mérföldkő a XXV. Jubileumi Kongresszus szervezése. Egyrészt igazolja, hogy nem volt hiábavaló a társaság negyedévszázados munkája, az együtt tartó erő, amely összekovácsolta a szakmáért tenni akaró és azért felelősséget is vállaló kollegákat. Másrészt folyamatos jelenlétünket és jelentős szakmai fajsúlyunkat is igazolja ez a negyedszázados szakmai életút.
A kínai-magyar szakmai kapcsolatok 2003-ban kezdődtek, majd fokozatosan megerősödve és kiszélesedve, immár a IV. szakmai fórumnak adunk helyet együtt a jubileumi rendezvényünkkel. A kapcsolat lehetővé tette a Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Iroda (NKTH) és a kínai kormány által jegyzett, bilaterális kulturális együttműködés keretén belül az egészségtudományokhoz tartozó Hagyományos Kínai Orvoslás kutatási projektjeit, azok folyamatos, mélyebb szakmai tartalommal történő megtöltését, támogatását. A krónikus betegségek terén történő alkalmazás mindkét országban e kutatás kiemelt témáját képezik.
Az Európai Unió első ízben támogat 2010. január 1-vel kezdődő FP7-s programjában jelentős anyagi eszközökkel olyan témát- CAMBRELLA- , amely a Komplementer Medicina hatásait, hatékonyságának vizsgálatát, helyi sajátosságait és a betegek fokozott biztonságát, védelmét vizsgálja, miután e terület erősödő térnyerése, a lakosság fokozott igénye, az ellentábor folyamatos támadása is megköveteli a tudományos összegzést. 16 európai ország szövetkezett ezen feladatra, amelynek a Pécsi Egyetem KM Tanszéke is tagja.
Pécs Magyarország egyik legkiemelkedőbb kulturális központja, ahol 1367-ben az első magyarországi egyetem alakult meg. Izgalmas és figyelemreméltó rendezvények sorozata jelzi a 2010-es Európai Kulturális Főváros címét elnyert Pécs programjait, amely esemény az európai és azon kívüli nemzetek figyelmét is Pécs felé irányítja. Ugyancsak lényeges az a tény is, hogy a PTE-n alakult meg Magyarország első Komplementer Medicina Tanszéke is az országban.
Rendezvényünk kiemelt része e programsorozatnak, melyben közösen ünnepeljük meg Társaságunk fennállását, sikereit, gyümölcsöző kapcsolatait, előrevetítve eljövendő remélt sikereit is.
Kedves Barátaim! Ünnepeljük közösen ezen eseményeket, aktív részvétellel, szakmai eredményeink közlésével, erősítsük összetartozásunkat a Társaság szakmai életében megalapozva a további lehetőségeket. Különösen kiemelt fontosságúnak tartom a Társaság azon fiatal tagjainak részvételét, akik az elmúlt évek megújult, elmélyültebb és tartalmasabb képzési rendszerének köszönhetően csatlakoztak hozzánk. Ők képezik azon sodró erőt, amely majd továbbviszi a "lángot" a folyamatosság érdekében!
Pécs 2010. október, Hív Európa Kulturális Fővárosa, találkozzunk hát!

Dr. Hegyi Gabriella,
elnök, MAOT


Magyar Akupunktúrás Orvosok Társasága XXIV. Nemzeti Kongresszusa

2009. október 9-11.

MAOT XXIV. Nemzeti Kongresszusa
Tisztelt Kollégák, Barátok!
Ismét eljön az ősz,- mint mindig, - a Sheng ciklus szerinti "betakarítás periódusa", amikor tapasztalatainkról, a szakmai fejlődésről, rendeleti módosításokról, nemzetközi hírekről, társszakmákról is beszélgethetünk oldottabb légkörben 3 napon át, illetve a kötött előadások keretében szakmai viták hevében.
Nagy feladatok megoldása után - a XIII. ICMART Világkongresszus megrendezése, valamint a III. Magyar-Kínai Orvostudományi Konferencia társrendezése Kínában, a Tangshani Egyetemen, most szeptemberben - ismét előre kell tekintenünk.
Figyelembevéve azt, hogy tagtársaink többsége más komplementer gyógymódot is gyakorol, ezúttal meghívtuk azon társaságok tagjait is előadással, amely ágakkal együtt alkalmazza tudását sok tagtársunk, arra számítva, hogy az egészséges párbeszéd folytatódik.
A tudományos szervezőbizottság egyik fontos célkitűzése, hogy a szakmánkat nem régóta gyakorló kollégákat is ösztönözze előadás megtartására. Az elmúlt 5 évben végzett kollégák által tartott legjobb előadás első szerzőjének ingyenes regisztrációt és társasági programokon történő részvételt biztosítunk a társaság 2010-es kongresszusán, ezzel is támogatva a fiatal kollegák előadásainak megjelenését.
Ezévben a szokásos tisztújítás is komoly etikai és szakmai felelősséget ró tagtársainkra, ezért szeretném kérni őket, hogy jelenlétükkel minél nagyobb létszámban tiszteljék meg az idei szakmai konferenciát és a Tisztújító közgyűlést.
Céljainkat, törekvéseinket méltányolja több egyetem is ma már nemcsak itthon, hanem külföldön is, nemzetközi hirnevünket sikerült ismételten növelni - ez maradhat a cél továbbra is.
A szakmai program mellett a rendezvény még kikapcsolódásra is lehetőséget kínál, fakultatív programok lehetőségével. Villány közelsége egy - az azt választók számára - kellemes szombat estét ígér mindannyiunk számára.
Tisztelt Kollegák, Barátok!
Folytassuk hát eddigi útunkat abban a meggyőződésben, hogy eddigi igyekezetünk talaján fejlődik tovább az a jövő, melyet elődeink elképzeltek ebben a szakmában.
Dr. Hegyi Gabriella,
elnök, MAOT

Letölthető anyagok:


ICMART 2009 Congress in Medical Acupuncture

Dear colleagues,

Here is attached the preliminary program of ICMART 2009 Congress in Medical Acupuncture. We believe the topics (lectures and workshops) will cover all scientific challenges of our times and will meet the participant's expectations.

Important dates:
Congress dates: May 29th - 31st, 2009
Abstract Submission deadline: March 30th, 2009
Early registration fee by: March 30th, 2009

SUBMIT your abstract (oral presentations or posters) till March 30th, 2009. 3B Acupuncture Awards will be donated for the best free oral and poster presentations.

Visit the tomb of King Philip II (the father of Alexander the Great) or sail across Mount Athos and view Europe's most unique Monks' Republic with it's impressive Byzantine Monasteries. Enjoy a Greek night with music and dancing during the Gala Dinner.

Visit the official congress site at http://www.icmart2009.org/ and register online.

Waiting to see you here in Thessaloniki...

Charisios Karanikiotis MD, PhD
President of the Organising Committee


Beszámoló az ICMART XIII. Világkongresszusáról

Az International Council of Medical Acupuncture and Related Techniques szervezet mozaikneve az ICMART, amely 25 éve alakult Bécsben, az alapító országok akupunktúrával, TCM-el foglalkozó szakemberei bábáskodásával. Jelenleg 62 tagszervezet és 47 ország a tagja szerte a világon, amely közel 70 000 orvost jelent- a tagfelvételt a kérelmező tagország szakmai társasága kérheti csak, amely kizárólag diplomás orvosokból állhat. A szervezet súlyát jelzi az a tény is, hogy a nemzetközi komplementer medicinával foglalkozó fórumokon képviseli a szakmát. A másik ismert világszövetség a WFAS (World Federation of Acupuncture Societies), amely később alakult Kínában és főleg a keleti országok nem nyugati orvosi diplomájával rendelkező szakembereit tömöríti. A non-profit ICMART célja a szakmai élet, a kutatások fellendítése, az integrativ medicinába történő beillesztése az ősi keleti alapú tudománynak. Igyekszik egységesíteni az egyes nemzeti oktatási gyakorlatot, pályázható ICMART-Diploma kiadásával támogatja a nemzetközi szakmai életben történő aktív részvételt. Education Chapter néven közös harmonizációs oktatási fóruma van, amely segíti az egyes tagországokat a curriculumok kialakításában. Minden második évben Világkongresszust rendez egy adott tagországban, amely lehetőséget nyújt a hazai kollegáknak is arra, hogy ismert, nemzetközi hírű szakemberekkel ismerkedhessenek meg, a legújabb szakmai kutatások terén is újabb információkkal rendelkezzenek, valamint neves előadók által vezetett workshopokkal a technikai képzést is élővé teszi. Így immáron a múlt egy-egy kedves emléke a bécsi, japán, koppenhágai, prágai, budapesti, római, szófiai, edinboroughi, washingtoni, sidney-i , brazil, berlini világkongresszus. Jellemző a sorban állás a megrendezés jogáért, hiszen nemcsak civil kurázsit jelent, hanem nagy szakmai profitot is a rendezés az otthont adó ország részére. Jelenleg 16 évre előre foglalt minden világkongresszusi helyszín.
Mi, magyarok (1987 óta tagtársaságként) 1992-ben rendezhettük meg első ízben ezen rangos kongresszust, postkongresszusi workshopokkal is gazdagítva, amely utána évekig emlegetett volt a résztvevők részéről atmoszférája és szakmai nívója okán. Bár beálltunk a sorba pár éve ismét, nem volt remény az ismétlésre addig, míg -szerencsénkre- a milánói szervezőcsapat vissza nem adta a 2008-as XIII. Világkongresszus szervezési jogát. 1 napos gondolkodási idő után mély lélegzetvétellel igent mondott a Magyar Akupunktúrás Orvosok Társasága ( MAOT )és elindult a szervezés...
Ennek eredményeként 2008. október 10-12 között Budapest adott otthont a világkongresszusnak. Az eseményre 37 meghívott nemzetközi szaktekintély érkezett, közel 400 orvos volt kíváncsi az előadásokra, ebből magyar közel 100. Ez utóbbi azért nem érthető teljesen, mert a részvételi díj messze alacsonyabb volt a külföldiekéhez viszonyítva, ugyanakkor egy-egy külföldi hasonló konferencia meglátogatása ma már több százezer forintba kerül az utazással, szállással étkezésekkel együtt. Mindenesetre a kedvező lehetőséggel nem minden magyar szakember élt sajnálatos módon.
A meghívottak és résztvevők 25 országból érkeztek, Brazíliától Japánig, Austráliától Canadáig. Kedves, régi ismerősként találkozhattunk, megint megpróbálva megismételni a korábbi szervezői sikereket.
Már az előeste is kellemes meglepetést tartogatott a magyarországi akupunktúrás életet oly sokat tevőlegesen segítő Dr. Jochen Gleditsch (Németország, volt ICMART elnök) dunai kishajós 80. születésnapi ünnepségével, amit ő szeretett volna adni magyar barátainak, de meglepetésként mi hívtuk meg a nemzetközi ismerősöket együtt ünnepelni, azon az estén ismerkedve a lágy esti dunai fényekkel, a ringó kishajón, körbejárva a budapesti partokat, kellemes bécsi keringőket hallgatva...
Másnap a Hotel Hiltonban Budán kezdődött az igazi komoly munka, a plenáris előadások teli termet vonzottak, szó volt biofizikai megközelítésről, fraktálokról, kutatásetikai kérdésekről, szakmai nehézségekről a bizonyításokban. Késő délután a Magyar Tudományos Akadémia nagytermében ünnepi megemlékezést tartottunk az ICMART 25. évfordulója tiszteletére, amelyen prof. Kroó Norbert akadémikus, a MTA alelnöke, Dr. Lippényi Tivadar alelnök (NKTH) és az ICMART soros elnöke, főtitkára tartott megemlékező beszédet. Természetesen az ünnepi hangulatot a megfelelő zene is emelte, amit a kiváló zongoraművész, Balogh József (akit a származása és tehetsége miatt is Cziffra György utódjaként emlegetnek) Bartók, Kodály és Liszt F. műveiből adott koncertje tett maradandóvá, a II. Magyar Rapszódia természetesen csúcsélményként hatott.De a kalocsai népi táncegyüttes színes ruhái is elgyönyörködtették vendégeinket, akik sűrűn emelték fel pillantásukat a MTA falaira és mennyezetére a szép freskókra. Itt ragadta meg az alkalmat a MAOT vezetősége, hogy 2 neves külföldi kollegát kitüntessen a Laner Antal emlékéremmel, aki 1932-ben a Magyar Királyi Akadémián védte meg tudományos tézisét akupunktúra témában, elsőként a világon! Dr. T.Yamamoto és Dr. J. Gleditsch kapta a rangos emlékérmet a magyar szakmai életért tett sokéves önzetlen munkájáért.
Utána a pohár pezsgő és a büfévacsora meg a hatalmas ICMART krémtorta betolása a kis tűzijátékkal ejtette ámulatba a vendégeket, akik kinézve a gyönyörű MTA könyvtárterem ablakain megdöbbenve láthatták a kivilágított panorámát. élveztük a hatást! Alig akartak visszamenni a szállodába!
Másnap már paralell két helyszínen is folytak az előadások, volt neurológiai, rehabilitációs, science és research szekció, lézer, fülakupunktúrás szekciók. Mindemellett 7 technikai workshopra is ellátogathattak a résztvevők, amelyben a sportmedicina, a geriátriai alkalmazhatóság, a neurálterápia német és osztrák kollegák vezetésével, "Very Point Techniques" Gleditsch dr-al, Yamamoto workshop, fül-workshop, kinai iridológia szerepelt. Itt érdemes megjegyezni azt a tényt, hogy a klasszikus fül séma évek óta kutatott formában megújultan és több fázisban jellemezhető a különböző stádiumú állapotokban, mint ahogy azt korábban mindannyian megismertük. Érdekesség, hogy a genetikai ismereteket is próbálta szakember összhangba hozni a HKO tanaival, megfigyelése alapján. Az Education Chapter tanácskozása újabb határozatot fogadott el az európai uniós Frame Program 7 pályázati feltételeinek történő közös megfelelés ügyében, konzorciumot alakítva. A General Assembly pedig a résztvevő delegátusokkal elfogadta az ICMART új vezetőségét a további 2 évre. (Elnök: Isabell Giralt, Spanyolország, Főtitkár: F. Beyens, Belgium). Prof. Dr. Steven Aung reggelenként korai felkelésre serkentette az érdeklődőket Qi-Gong gyakorlatok végzésére, amihez gyönyörű helyszint biztosított a Halászbástya. (Mindenki igyekezett elsajátítani a később is hasznos gyakorlatokat)
A kemény nap után ismét egy meglepetés következett, ugyanis a társaság felkerekedett, és a Domonyvölgyi Lovasparkban ostorcsattogtatós fogathajtós bemutató, finom házipogácsa és pálinka várt mindenkit, 4 busz sem volt elég... A magyaros, ízletes vacsora mellé a cigányzenés, népi táncos műsort mindenki nagyon élvezte, még éjfél után sem akartak elindulni visszafelé...
Az utolsó vasárnapi napon a varia témák, valamint gyakorlati workshop ment, de igazán az NKTH (Nemzeti Kutatásfejlesztési és Technológiai Hivatal) és a MAOT által közösen alapított legjobb előadók és poszterek díjkiosztó ünnepsége lepte meg a hallgatóságot, ugyanis nem megszokott a helyi díjalapítás az ICMART életében. A 3 B sponzor cég a már megszokott módon szintén díjakat osztott az általa jónak ítélt előadók és poszterkészítők között. Sajnálatos módon, a MAOT magyar napja háttérbe szorult a megfelelő számú magyar előadás híján, ezért csak bátorítani lehet a magyar kollegákat a gyakoribb szakmai megjelenésre... Mind emellett a kisszámú magyar előadás jól sikerült, kiválóan dokumentált munka volt.
Összességében 69 előadás és 53 poszter jelent meg a világkongresszuson, amelynek meghallgatása és végignézése igaz élményt adott a résztvevőknek. Az ICMART hajó úszik tovább, 2009-ben májusban ICMART Symposiumként a görög Tessalonikiben köt majd ki...
Postkongresszusi programként a kínai és japán kollegák Pécsre az Egyetemre utaztak, ahol egy napig előadásokat adtak, megállapodást írtak alá a Pécsi AOK dékánjával a kölcsönös együttműködés érdekében, de este azért ellátogattak még Villányba is megismerkedni az ottani borok ízével.
A Pécsi Egyetemi Centrum AOK-n alakult új CAM Tanszék munkájának kezdeteként vettek részt a programon. Budapestre utazva még egy finom dunakömlődi halászlé következett harcsából, ami után mindenki megnyalta a szája szélét. aztán elrepültek az utolsó vendégek is... A kongresszus előadásanyaga és filmösszefoglalója elérhető, érdeklődni a www.maot.hu weboldalon lehet...
2009-ben októberben a pécsi egyetemi tanszék ad helyet majd a MAOT XIV. konferenciájának (Villány közelsége is jó lesz...)
Viszontlátásra, barátok, kollegák!


Dr. Hegyi Gabriella
MAOT Elnök

Dr. Bodor Géza
MAOT Főtitkár


A MAOT elnökének köszönetnyílvánítása

Elmúlt a nagy esemény, az ICMART XIII. VIlágkongresszusa mögöttünk immár...
Sok izgalmas előadás, kellemes beszélgetések, új ismeretségek, új információk arról, hogy hol is tart ez a tudomány a világban manapság...
Mind megannyi izgalmas esemény ezalatt a 3 nap alatt, nem beszélve a kultúrális és kulináris örömökről... Bartók, Kodály, Liszt muzsikájáról, az ünnepi pillanatokról! Azt hiszem, hogy a MAOT jól teljesített megint, - 16 év után másodjára- ezen rangos esemény megrendezésével, ezt igazolják a nagyszámban érkező köszönő levelek és gratulációk is.
Örülünk, hogy - bár a vártat el nem érő- , de nagyobb létszámban képviseltette magát a hazai szakma, hiszen nem gyakran adódik az életben, hogy a nemzetközi szakmai élet nagyjai idelátogassanak. Meg szeretnénk köszönni minden kedves kollegának a részvételt, a magyar előadóknak az értékes előadásaikat, az aktiv, munkát igénylő hozzájárulást ezen magyar rendezvény méltó sikeréhez! Úgy érezzük, hogy ezen az elmúlt kellemes őszi hétvégén érdemes volt ellátogatni a rendezvényre!
Kérjük, hogy tartsunk össze, érdeklődésünket őrizzük meg a továbbiakban is, miután Pécsett az Orvosi Fakultáson immár a frissen megalakult CAM Tanszék keretein belül folyhat a munka tovább.
Kivánunk kedves Mindannyiuknak izgalmas szakmai örömöket és egészségben eltöltendő további aktív időszakot, nem feledve, hogy a MAOT erősítése és fenntartása közös cél.
A nagy csokor gyönyörű rózsa mindenkié, aki dolgozott a sikerért, köszönjük!

Köszönettel:

Dr. Hegyi Gabriella
MAOT Elnök

XIII. ICMART kongresszus


Dear Colleagues, Dear Friends!
We have just passed a nice autumn weekend on ICMART Worldcongress, and arriving home, you might began thinking about the summary of this event. As expected, many old, good friends, and also new colleagues visited to Budapest. I presume, you weren't disappointed neighter in scientific quality, nor in the friendly and warm welcoming hungarian atmosphere, we could create. Lots of letters delivered to me, and lots of smiles and hugs I recived last weekend, proves it.
Now it's time to put our best leg foremost! Although, my coleagues and I would like you to remember the cheer of the last weekend, the lights of Budapest in the evening, the event in Hungarian Acadamy of Scienece, music of Bartók, Liszt and Kodály, the remembrances on the birthdayparty, the illuminating talks and the good disputes.
Let's forget about the bad memories!
We hope, you haven't regreted being at Budapest on 10-12. October 2008, and none of the unpleasent and forgettable attitudes disturbs you in remembering the joy of this few days.
Behalf of the succesfull ICMART World-congress, Pécs Medical University founded the CAM Campus on 14 Oct, with Post-congress Workshop, that is another new step in our professional life, for ICMART too!
I'd like to wish, on behalf of Hungarian Medical Acupuncture Assiciation as well, energy for the weekdays, peace in your soul, and good health to your duties!
Please, remember me in your heart!

warmest regards
Gaby

Prof. Dr. Hegyi Gabriella MD.PhD.
PÉCS University
Director of CAM Chair
President of HMAA
Co-President of ICMART XIII. World Congress


XIII. ICMART világkongresszus és Magyar Akupunktúra Orvosok Társaság 23. Nemzeti Kongresszusa

Hotel Hilton Budapest, 2008. október 10-12.

Tisztelt Kollégák!

Megtisztelő a hazai orvosi akupunktúra közösség számára, hogy ez év októberében Budapest adhat otthont a XIII. ICMART világkongresszusnak.
Őszintén reméljük, hogy magyar kollégáink nagy számban fogják a kongresszust látogatni, amelyet a szervező bizottság egy kedvezően méltányos regisztrációs díj kialakításával igyekszik elősegíteni. A kongresszus hivatalos nyelve az angol, szinkrontolmácsolást magyar nyelvre nem biztosítunk.
Idei évi nemzeti kongresszusunk is ugyanebben az időpontban és ugyanezen a helyszínen - a világkongresszus keretén belül - egynapos programmal kerül megrendezésre.
Absztraktjaikat mindkét kongresszusra örömmel várjuk. Tekintettel arra, hogy nemzeti kongresszusunk rövidített időtartamú lesz, ezért bátorítjuk a kollégákat, hogy minél nagyobb számban az ICMART kongresszusra küldjék be absztraktjaikat angol nyelven.
A világkongresszusra vonatkozó információk a www.icmart2008congress.com oldalon találhatók meg és kerülnek folyamatosan frissítésre, míg az alábbi értesítő a magyar napra vonatkozó információkat tartalmazza.
Társaságunk éves konferenciáira mindig nagy izgalommal készülünk már 22 éve, hiszen ezeken mérhetők szakmai eredményeink, azonosítható hova és meddig is jutottunk. A 2008 évi konferenciánk azonban a hazai megmérettetés lehetőségén túl a nemzetközi bemutatkozás és egyben kitekintés lehetőségét is nyújtja számunkra. A legtöbb kollégánknak nincsen lehetősége nemzetközi szakmai konferenciákon való részvételre, 2008 októberében viszont "házhoz jön" az orvosi akupunktúra szinte valamennyi nemzetközileg ismert kiváló szaktekintélye, akik workshopokat is adnak. Ezért a nagyszerű szakmai élményért éves konferenciánk kissé háttérbe szorulása is vállalható.
Őszintén reméljük, hogy a kollégák mindkét rendezvényt nagy létszámban fogják látogatni, szakmai előrehaladásuk napi szinten való tartása érdekében és újabb nemzetközi barátságok kialakításának lehetőségeit sem szalasztják el.

Dr. Hegyi Gabriella,
az ICMART XIII . Világkongresszus társ-elnöke,
a szervező bizottság elnöke

Letölthető anyagok:


Nemzetközi Tradicionális Kínai Medicina program a tudományos és technológiai co-operációban

A Kínai Népköztársaság immár harmadik alkalommal szervezett 2007 november 28-29-én Pekingben nagyszabású, több mint 600 meghívott résztvevővel konferenciát a nemzetközi együttműködés érdekében, amely a Hagyományos Kínai Orvoslás különböző ágainak a nyugati orvoslásba történő beillesztéséről, alkalmazásáról és szervezett, nemzetközi hálózatban történő kutatásáról szólt.


Kongresszus 2007

Magyar Akupunktúrás Orvosok Társasága XXII. Tudományos Konferenciája és a
II. Kínai-Magyar Orvosi Konferencia

a MAOT és a MOTESZ közös szervezésében került megrendezésre.

Időpont: 2007. október 12. - 2007. október 14.-ig

Helyszín: Danubius Thermal Hotel, Margitsziget Budapest

További információk és részletek a www.motesz.hu oldalon találhatóak

Letölthető anyagok:


I. SINO-Hungarian Medical Conference

Kína, 2006. október 16-28.
a Tangshan Nord China Coal Medical University szervezésében

Beszámoló az NKTH-TeT keretén belüli Kínai-Magyar együttműködési programról 2003-2006.