maot logo
mail
MAGYAR AKUPUNKTÚRA ORVOSOK TÁRSASÁGA
Alapítva 1989
Kategóriák menü

Küldte mint - aug 15, 2013 -ban Kongresszus |

Beköszöntő

Beköszöntő

A Magyar Akupunktúrás Orvosok Társasága (MAOT) 2010. november 5-7 között Pécsett tartja 25. Jubileumi Kongresszusát nemzetközi részvétellel. Pécs város Polgármestere – (Pécs, mint 2010-ben Európa Kultúrális Fővárosa) – és az első egyetemi orvoskari Komplementer Medicina Tanszék, a Pécsi Egyetem Rektora, prof. Dr. Bódis József, valamint prof. Dr. Németh Péter és prof. Dr. Miseta Attila dékánok védnökségével rangos és tartalmas rendezvényre hivjuk a kollegákat. A kongresszus alaptémája a Komplementer Medicina beilleszthetősége az alapellátásba, remélhetőleg sok olyan kollega érdeklődését felkelti, akik eddig csak távolról hallottak e témáról, esetleg nem is mindig autentikus forrásból, de olyanokat is várunk, akik szakorvosként alkalmazzák napi gyakorlatukban az egyes módszereket. A rendezvény színvonalát emeli két esemény is: 2003 óta a Kinai Népköztársasággal együttműködési egyezményünk van, melynek keretében évente magyar és kínai kollegák látogathatták meg egymás intézményeit és az NKTH tudományos programjaiban vetettünk részt. Pár éve kínai kollegák postgradualis kutatómunkát is végezhetnek a pécsi egyetemen, magyar orvos kollegák a Tangshani Orvosi Egyetemen, jövő évtől ehhez még a Chengdei Orvosi Egyetem is csatlakozott – szerezhetnek gyakorlati tapasztalatokat a...

Tovább

Küldte mint - aug 14, 2013 -ban Kongresszus |

XXV. MAOT Kongresszus

XXV. MAOT Kongresszus

Ezen belül a IV. Sino – Magyar Orvosi Fórum, CAMbrella projekt EU magyar munkacsoport ülése Tisztelt Kollégák, Barátok! A MAOT sok megpróbáltatással járó, harcos történetében mérföldkő a XXV. Jubileumi Kongresszus szervezése. Egyrészt igazolja, hogy nem volt hiábavaló a társaság negyedévszázados munkája, az együtt tartó erő, amely összekovácsolta a szakmáért tenni akaró és azért felelősséget is vállaló kollegákat. Másrészt folyamatos jelenlétünket és jelentős szakmai fajsúlyunkat is igazolja ez a negyedszázados szakmai életút. A kínai-magyar szakmai kapcsolatok 2003-ban kezdődtek, majd fokozatosan megerősödve és kiszélesedve, immár a IV. szakmai fórumnak adunk helyet együtt a jubileumi rendezvényünkkel. A kapcsolat lehetővé tette a Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Iroda (NKTH) és a kínai kormány által jegyzett, bilaterális kulturális együttműködés keretén belül az egészségtudományokhoz tartozó Hagyományos Kínai Orvoslás kutatási projektjeit, azok folyamatos, mélyebb szakmai tartalommal történő megtöltését, támogatását. A krónikus betegségek terén történő alkalmazás mindkét országban e kutatás kiemelt témáját képezik. Az Európai Unió első ízben támogat 2010. január 1-vel kezdődő FP7-s programjában jelentős anyagi eszközökkel olyan témát- CAMBRELLA- , amely a Komplementer Medicina hatásait, hatékonyságának...

Tovább

Küldte mint - aug 14, 2013 -ban Kongresszus |

XXV. MAOT KONGRESSZUS

XXV. MAOT KONGRESSZUS

“KOMPLEMENTER MEDICINA AZ ALAPELLÁTÁSBAN” IV. SINO-MAGYAR ORVOSI FÓRUM CAMbrella Európai Projekt magyar kerekasztal fóruma Pécs, Corso Hotel, 2010. november 5-7. Részletek » Letölthető anyagok: Teljes programfüzet...

Tovább

Küldte mint - aug 11, 2013 -ban Beszámoló, Hírek, Hírlevél |

2011/1. Hírlevél

2011/1. Hírlevél

Beszámoló a Magyar Akupunktúrás Orvosok XXV. Kongresszusa, a IV. Sino-Magyar Orvosi Fórum, a “CAMbrella” európai uniós projekt pécsi rendezvényéről “CAM az alapellátásban” cimmel. 2010. november 5-12. Hotel Corso   Előzmények: “Európa kulturális fővárosa, Pécs” 2010-es egyik kiemelt TéT rendezvényeként került lebonyolításra a IV. Magyar-Kínai Orvosi Kongresszus, amelyre kínai, európai és más földrészekről érkeztek szakmai kiválóságok. Cél: a komplementer medicina és gyógyászati eljárások ellenőrzött, és az európai normák szerinti alkalmazhatóságának vizsgálata, közös tapasztalatok megbeszélése. (Részletes program: www.maot.hu ) A kiemelt orvostudományi rendezvény szervezése több feladatot vállalt fel: a Magyar Akupunktúrás Orvosok XXV. Jubileumi Kongresszusát a “CAMbrella” EU-s nagy projekt workpackage- vezetőinek találkozóját (www.cambrella.eu), valamint a IV. Sino-Magyar Fórumot is egyben. A 2002-ben történt magyar-kínai kétoldalú kormányközi megállapodást követően az NKTH (Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal)és a kínai Tudományos és Technológiai Minisztérium által 2003-ban kiírt kétoldalú TéT pályázat adta lehetőségek során több, jelentős eredmény született (stressz tűrő növényfajták nemesítése, immunrendszer ellenállását növelő hal és növényi tápok kifejlesztése, TCM és európai gyógyászati módszerek alkalmazása az egészségügyben, ICT eszközök fejlesztése, új szennyvíztisztítási technológiák...

Tovább

Küldte mint - aug 10, 2013 -ban Hírek |

CAMbrella project

CAMbrella project

2010 januártól elérhető az a honlap, amely a CAMbrella projekt hivatalos tájékoztatója és rendszeresen ad ismertetőt a 36 hónapos időtartamú kutatómunka állásáról. A munkában 17 ország egyetemein kutató orvosok vesznek részt konzorciumot alkotva, a CAM egy-egy ágában sincs szigorú elkötelezettségük, de céljuk, hogy valós felmérést adjanak az EU, EU Parlamentnek a CAM egyes ágainak használatáról, annak igényeiről, definicióiról, az igénybevevő paciensek védelméről, a CAM-ot szolgáltatókról, a biztonságosságról és a hatásosságról. Leírás (158 KB...

Tovább