maot logo
mail
MAGYAR AKUPUNKTÚRA ORVOSOK TÁRSASÁGA
Alapítva 1989
Kategóriák menü

Küldte mint - nov 8, 2014 -ban Hírek |

Megalakul a hagyományos kínai orvoslás első magyar Konfuciusz Intézete Pécsett

Megalakul a hagyományos kínai orvoslás első magyar Konfuciusz Intézete Pécsett

  HKO – Konfuciusz Intézet  Pécsett  –   A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara a meglévő korábbi kínai kapcsolatokra alapozva, melyek a komplementer medicina részeként a hagyományos kínai orvosláson nyugszanak és dr. Hegyi Gabriella nevéhez fűződnek, intenzív tárgyalásokat kezdett a világ hetedik intézetének megalapítására. Ennek eredményeként Pécsett rövidesen megalakul a hagyományos kínai orvoslás első magyar Konfuciusz Intézete. A folyamat szerencsésen egybeesik a magyar-kínai kapcsolatok kormányzati bővítési szándékával is, így a pécsi intézet alapítását a kormányzat részéről Szijjártó Péter miniszter úr is személyesen támogatja. Az erőfeszítéseinek eredményeként a Kínai Népköztársaság Kormányának nevében az Oktatási Minisztérium háttérintézetének (Hanban) főigazgatója, Dr. Xu Lin 2014. augusztus 29-én az intézetet alapító együttműködési megállapodást írt alá a Pécsi Tudományegyetem rektorával Prof. Dr. Bódis Józseffel. Ezt követően került sor az együttműködés tartalmi pontosítására a kínai Hebei Tartomány Hebei United Egyetemével (Tangshan), akik partneregyetemként ugyancsak folyamatosan elkötelezettek voltak az intézet felállítása mellett. A Hanban által felügyelt kiegészítő megállapodás aláírására Szijjártó Péter miniszter legutóbbi kínai útja alkalmával a magyar és kínai kormány képviselőinek a jelenlétében került sor 2014. október...

Tovább

Küldte mint - aug 15, 2013 -ban Kongresszus | 0 hozzászólás

Beköszöntő

Beköszöntő

A Magyar Akupunktúrás Orvosok Társasága (MAOT) 2010. november 5-7 között Pécsett tartja 25. Jubileumi Kongresszusát nemzetközi részvétellel. Pécs város Polgármestere – (Pécs, mint 2010-ben Európa Kultúrális Fővárosa) – és az első egyetemi orvoskari Komplementer Medicina Tanszék, a Pécsi Egyetem Rektora, prof. Dr. Bódis József, valamint prof. Dr. Németh Péter és prof. Dr. Miseta Attila dékánok védnökségével rangos és tartalmas rendezvényre hivjuk a kollegákat. A kongresszus alaptémája a Komplementer Medicina beilleszthetősége az alapellátásba, remélhetőleg sok olyan kollega érdeklődését felkelti, akik eddig csak távolról hallottak e témáról, esetleg nem is mindig autentikus forrásból, de olyanokat is várunk, akik szakorvosként alkalmazzák napi gyakorlatukban az egyes módszereket. A rendezvény színvonalát emeli két esemény is: 2003 óta a Kinai Népköztársasággal együttműködési egyezményünk van, melynek keretében évente magyar és kínai kollegák látogathatták meg egymás intézményeit és az NKTH tudományos programjaiban vetettünk részt. Pár éve kínai kollegák postgradualis kutatómunkát is végezhetnek a pécsi egyetemen, magyar orvos kollegák a Tangshani Orvosi Egyetemen, jövő évtől ehhez még a Chengdei Orvosi Egyetem is csatlakozott – szerezhetnek gyakorlati tapasztalatokat a...

Tovább

Küldte mint - Júl 16, 2013 -ban Hírek |

Dr. Hamvas Szilárd: Akupunktúra a klinikai gyakorlatban című könyvét dedikálja.

Dr. Hamvas Szilárd: Akupunktúra a klinikai gyakorlatban című könyvét dedikálja.

Kedves Érdeklődő Kollégák! Ez év szeptemberében megjelent Dr. Hamvas Szilárd: Akupunktúra a klinikai gyakorlatban című kiváló könyve. A szerző egy író-olvasó találkozó keretében lehetőséget ad a személyes konzultációra és dedikálja könyvét. Az eseményt megnyitja: Dr. Hegyi Gabriella MD.PhD. MAOT Elnök, , PTE ETK KM Tanszékvezető. A találkozó időpontja: 2012.november 23.(péntek) 17 és 18 óra között. A találkozó helyszíne: Yamamoto Intézet, 1196 Budapest, Petőfi u.79. Aki esetleg még nem jutott hozzá a könyvhöz, a helyszínen lesz lehetősége megvásárolni. Szeretettel várjuk! Üdvözlettel: Bakos Eleonóra   Dr. Hamvas Szilárd: Akupunktúra a klinikai gyakorlatban 12,000 Ft Kosárba...

Tovább

Küldte mint - aug 12, 2013 -ban Hírek | 0 hozzászólás

Könyvajánló

Könyvajánló

Kedves Érdeklődők! Örömmel tudatjuk, hogy megjelent Dr. Hamvas Szilárd könyve. A könyv megvásárolható a Yamamoto Intézetben. Érdeklődni lehet: Bakos Eleonóránál a 1-281-30-35-ös telefonszámon, és a yamamoto@yamamoto.hu e-mail címen. A régen várt kötet három részben, teljes átfogással tárgyalja a téma egészét – végre magyar nyelven, tapasztalt magyar szerzőtől. I. rész: Általános bevezető az akupunktúra elméletébe, az általánosan szükséges ismeretek összefoglalója. II. rész: Betegségek HKO szerinti differenciál-diagnózisa és akupunktúrás kezelése. III. rész: Esetismertetések. Ebben a részben konkrét eseteket ír le a szerző onnan kezdve, hogy a beteg belép a rendelőbe. A diagnózis felállítását és a későbbi kezelési javaslatot az olvasó is elvégezheti, majd ellenőrizheti, így ez a rész egyben tanít is. Napi használatú, gyakorlat-orientált kézikönyv, a legmegbízhatóbb forrásból! 1. kiadás, ISBN 978 615 5015 12 0 Fogyasztói ár: 12.000 Ft Méret: 165×230 mm, 720 oldal, 1250 gramm, félvászon kötés Letölthető anyagok: Letölthető könyvismertető...

Tovább