maot logo
mail
MAGYAR AKUPUNKTÚRA ORVOSOK TÁRSASÁGA
Alapítva 1989
Kategóriák menü

Küldte mint - ápr 29, 2020 -ban Hírek |

Elhunyt Dr. Szabó András

Elhunyt Dr. Szabó András

 

Ismét kevesebben vagyunk egy igaz emberrel, kiváló gyógyítóval és magas szinten művelő szakmaisággal dolgozó és élő kollégával…

Múlt héten eltemettük Dr. Szabó András kollégánkat…

Közel 30 éve történt;

megismertem dr. Szabó Andrást a MAOT egyik rendezvényén. Később jöttem rá, hogy miért figyeltem fel rá: egy orvosi-emberi példakép, egy tanítómester volt, akinek a személye, kisugárzása, aurája figyelemreméltó volt már akkor is. Páran már akkor is tudatosan kerestük az olyan emberi megnyilvánulásokat, követendő példákat, holisztikus gyógyító módszereket; amelyeket okos érvekkel védhetőnek éreztünk az azt ellenző kollegákkal szemben, és ebben mester volt András.

Belgyógyász tanársegédként, majd adjunktusként a Debreceni Egyetem Belgyógyászati tanszékén dolgozott és autodidakta módon-, mint sokan közülünk- érdeklődött az AKUPUNKTÚRA, Manuális medicina iránt. Nem misztikus, csodaváróként, hanem elmélyült, mindent megérteni és megmagyarázni akaró és tudó kétkedőként sajátította el ennek a tudománynak minden elemét, amelyet ötvözött belgyógyászként évtizedeken keresztül.

András igazi gyógyító volt, és mindenkit magával ragadó lelkesedéssel sokszor beszélt hivatásáról, hitvallásáról, az egész szervezet egyensúlyáról. Nem receptorokról, tudományos munkáról, PhD fokozatról volt szó, hanem az egész emberről, csupa nagybetűvel.

A MAOT alapító tagja volt, sőt alelnöke is évekig. A Lahner Antal emlékérmet a MAOT, tudása és embersége elismeréséül adományozta neki évekkel ezelőtt.

Debrecenben, a Földi utcai rendelőjében Dr. Szabó András óvó-nevelő mentorként nevelte évekig utódját, a vadhajtásokat nyesegető kertészként, igazi tanítómesterként, ahogy precízen készült HKO előadásaira is, magával sodorva mindig a hallgatóságát.

Mikor már „belefáradt” a körzet – számára egyre kevesebb kihívást jelentő- hétköznapjaiba, a következő tevékeny évtizedet „szabadúszó” akupunktúrás – manuálterápiás gyógyítóként, „szintetizáló előadóművészként” álmodta meg, néha verseket írva és sokat sportolva. Kilépve a körzeti orvosi munkakörből, immár gyermekkori barátait-osztálytársait gyógyította, akik végig hűségesek maradtak hozzá. Gyakran ténylegesen befutott a régi rendelőjébe is, hogy megbeszélje utódjával közös eseteiket, ismerőseiket.

Az egészség és vitalitás megtestesítőjeként, aktív sportolóként, azt hittük sérthetetlen! Úgy képzeltük, hogy valamikor 100 éves korában előadóest, avagy futóverseny után derűsen-békésen ér élete végéhez…

De az élet, a legnagyobb drámaíró másképp szerkesztette élete regényét. Azt sosem gondoltuk volna, hogy daganatos betegként ugyanazon szenvedés jut neki osztályrészül, amitől pácienseit évtizedeken át kívánta megóvni.

András nem volt istenfélő ember, ám mégis erősebb volt a hite, mint bárkinek, akit valaha ismertem. Hitt, ameddig hinni lehetett; a szervezete erejében, a kollégák tudásában, az orvostudomány hatékonyságában, ami – valljuk be most – sajnos véges volt az ő esetében is.

S amikor már nem volt esély, akkor hátborzongató hidegvérrel és pragmatizmussal vette számba a rá váró stációkat, s családjára maradó feladatokat.

Úgy halt meg, ahogy élt; méltósággal, felemelt fővel nézett szembe a rá váró Ismeretlennel, türelemmel és megadóan nyugodott bele a megváltoztathatatlanba… Többször beszéltem vele az utolsó hónapjaiban: csodáltam bátorságát és nyugalmát, amivel ecsetelte a megfellebezhetetlen felsőbb döntésbe való megnyugvását…

Drága András! Te iránytű, tanítómester, példakép voltál sokunk számára. Hiányod pótolhatatlan, tanácsaid, szarkazmusod és fanyar humorod, bölcsességed örökké hiányozni fog.

Nekünk, itt maradottaknak nem marad más lehetőségünk, mint úgy végezni tovább embert gyógyító munkánkat, hogy Te nyugodtan szavalhass az égi színpadokon, avagy kedvedre dönthess meg paradicsomi senior futócsúcsokat… Isten Veled!